Május – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

         Nagy tűzlepke – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

           Búzavirág. Pár éve művelték azt a részt a Medvesen, ahol még nyílik néhány tő a földutak szélén és a vaddisznótúrásokban. A terület ma legelő – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

           Májusi felhők a Medves-fennsík felett. Ez a rész nagyjából 550 méteres tengerszint feletti magasságban van. A háttérben balra a Karancs tömbje és Salgó vára, jobbra a Sátor-hegy látszik. Ezen a helyen láttam a két fenti szépséget – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Májusi madarásznapló

Meglehetősen eredménytelen volt az elmúlt időszak madármegfigyelés szempontjából. (Mármint nekem. Sajnos nem értem rá hosszabb sétákra…)

A lényeg: az idei első fürjet május 13-án hallottam a Medves-fennsíkon, egyetlen hím mondott pittypalattyot a régi skeet-lőtér közelében. Nem sokat szólt, vagy kettőt. Éppen a legnagyobb, már hetek óta tartó szárazság volt a környéken, de aztán Istennek hála, megérkeztek az esők.

Május 20-án már legalább hat fürjkakast hallottam, öt különböző kaszálón. Meglátni persze nem sikerült egyiket sem. A május 27-i sétán, ami sokkal rövidebb volt a két előzőnél, meg már késő délelőttre esett, megint csak egy példány szólt.


         Fűben szól a fürj, csak legyen ember, aki meg is pillantja... – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

A fürjeken kívül – mindhárom sétán – citromsármányok, egy nagy hangú, de rejtekét elárulni sehogyan sem akaró nyaktekercs, tövisszúró gébicsek, kakukkok, énes és feketerigók, tengelicek, zöldikék mutatkoztak. Az erdős részeken kék- és széncinegéket, csuszkákat láttam-hallottam.


          Itt szól a nyaktekercs. Odúja helyét nem árulta el, de ezen a részen áll több idős, fává nőtt rekettyefűz. Puhafa, kiválóan alkalmas odú ácsolására, de a nyaktekercs az irodalom szerint nem nagyon vállalkozik ilyenre. Persze a környék harkályfajainak odúit is elfoglalhatja – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Szólt a csilpcsalp füzike, az örvös galamb, a sárgarigó, a zöld küllő. Május 20-án a Medves-magosa felé egy kék galamb öblös búgását is visszhangozta a bükkös szálerdő, de sajnos nem mutatta meg magát. Fácán kakatolását is hallottam mindhárom alkalommal.

A titkos gombázóhelyem környékén hegyi fakúsz is szólt, mind a háromszor.

Május 27-én egy cigánycsuk párt is megfigyeltem: a villanypásztor karóin üldögéltek a Szarufa-bérc felett. Ugyanitt volt négy mezei veréb, óriási mennyiségű, már fiókáit nevelő seregély mellett. Zárójelben: május végén felbukkant többfelé is Nógrádban a pásztormadár; a Medves-fennsíkon is lehetnek, de én sajnos még sosem láttam ezt a másik nevén rózsás seregélynek is nevezett fajt.


           Nyári vargánya tavasszal – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Megfigyeltem még a szokásos fajok közül szajkókat, egerész ölyveket, nagy fakopáncsokat. Megnéztem egy régen látott erdőrészt, ahol hosszú évek óta áll egy bükkfa csonkja:


          Bükkfa csonkja. A fekete harkályok már hatalmas odúkat véstek bele – Fotó: A.-Faragó Zoltán

Kosárlabdányi lyukakat véstek már bele a fekete harkályok, de velük sem volt szerencsém, egyet sem láttam-hallottam.


           Madárfészek kosbor. Az esők után tömegesen virított ki – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Ami a növényvilágot illeti, egy pár fehér madársisak és madárfészek kosbor képviselte az orchideákat. Utóbbiak május második felére már tömegesen virítottak. A fennsík kaszálói is mutatták a szokásos fajgazdagságot, a réti kakukkszegfűtől a festő rekettyéig, a margitvirágtól a harangvirágfajokig.

Nagy örömömre akadt pár nyári vargánya, aminek a palóc vidéken igazi gomba a becsületes neve.

Akármilyen fura, az erkélyről több érdekesség mutatkozott az elmúlt időszakban, mint a természetben… Legalábbis nekem. Amint említettem volt, a szabadba nem nagyon jutottam ki, de kora reggelente az erkélyre még ki tudok menni ettől függetlenül…

Az első sarlós fecskéket a salgótarjáni Vásártér környékén május 6-án észleltem. Ezután már rendszeresen láttam őket másfelé is. Általában három példány mutatkozott, május 23-án viszont négy repült együtt, 27-én pedig öt. Ez reményt ad arra, hogy esetleg növekedett a költőpárok száma – egyről kettőre. Nem tűnik soknak, de ez már éppen száz százalékos emelkedés.

A molnárfecskéket rendszeresen próbálom megszámolni, amikor alkalmas időben éppen előttem röpködnek: 25 körüli az eredmény rendszeresen, tehát a Vásártér északi részén 12 – 13 pár költhet. (Szerencsére időközben az ablakunk sarkában lévő fészket is elfoglalta egy pár, már le is mondtam róluk, olyan későn telepedtek meg, május 10-e táján.)

A fecskék hangjelzései gyakran elárulják a közeledő ragadozót: május 18-án egy kaba sólyom röppent el a ház sarkánál. A korábbi években is többször láttam már itt, valószínűleg a Karancs lábánál fészkelő példányok tesznek néha egy-egy kört errefelé.

A karvalyokat, héjákat is szépen jelzik, nagy ribillióval követik őket. A napokban bekörözött ide egy egerész ölyv is, ő azonban semmiféle ijedelmet nem okozott a fecskenép körében.

Bizonytalan megfigyeléseket nem szokás számon tartani, de nem is tudományos céllal vezetem a madarásznaplómat, hanem csak úgy hobbiból, a mások és a magam örömére. A lényeg: május 28-án hajnalban egy sólyomféle ragadozót üldözött öt sarlósfecske az erkélyünk előtt. Arra a másodpercnyi időre, amíg láttam, nekem kerecsennek tűnt; örülnék is neki, de mivel ez egyáltalán nem biztos, a madarásznaplóba sem írtam be a fajt. Ami külön kis érdekesség: a molnárfecskéket egyáltalán nem izgatta a termetes ragadozó felbukkanása.

Május 31.


          Rajzottak a napokban a galagonya lepkék. Számos példányt megfigyeltem, utoljára 1983-ban emlékszem, hogy ilyen nagy számban mutatkoztak – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Májusi Medves – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

           Zengőlégy – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

         Réti kakukkszegfű – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

        Rekettye – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Natura 2000 díjat nyert a parlagi sasok védelme (MTI)

Az Európai Unió Natura 2000 díjának idei hat nyertese közül a természetvédelem kategóriában a parlagi sasokat sújtó mérgezések megszüntetését célzó magyarországi partnerséget díjazták – írja 2018. május 17-én az MTI.

Karmenu Vella környezetpolitikáért, tengerügyekért és halászati politikáért felelős uniós biztos a díjazottak kihirdetésekor elmondta, hogy a BirdLife Hungary által szervezett, a parlagi sasokat érintő mérgezések ügyében létrejött partnerség résztvevői húsz magyarországi Natura 2000 területen és azok közelében lévő élőhelyeken szerveztek akciókat a jogellenes tevékenységek nyomon követésére.

A természetvédők nyilvántartották az elpusztult példányokat, biztosították a fészkek háborítatlanságát és a bűncselekmények elleni sikeres összefogást szerveztek a vadászok, a rendőrség és az állatorvosok bevonásával.

A projekt elindítása óta a mérgezéses esetek száma jelentősen csökkent, a projekt utolsó két évében a parlagi sasok költőállománya 36 százalékkal nőtt. Az egész Európára kiterjedő Natura 2000 hálózat 27 ezer 500 védett helyszínből áll, melyek együttvéve az EU szárazföldi területeinek 18 százalékát, tengeri területeinek pedig 7 százalékát teszik ki.

A természet védelmét a fenntartható földhasználattal és gazdasági tevékenységgel ötvöző kezdeményezés célja Európa természeti örökségének védelme és megerősítése, biztosítva a legértékesebb és legveszélyeztetettebb európai fajok hosszú távú túlélését.

A Natura 2000 díj sikeres európai természetmegőrzési kezdeményezéseket jutalmaz. A 25 döntős közül kiválasztott hat díjazott a magyar mellett Bulgária, Észtország, Görögország, Portugália és Spanyolország egy-egy projektje lett.

Virágzik a pókbangó Heves megyében (MTI)


           Virágzik a pókbangó (Ophrys sphegodes) Eger közelében – MTI Fotó: Komka Péter

Délvidéki földikutya Albertirsánál (MTI)

             Délvidéki földikutya (Nannospalax (leucodon) montanosyrmiensis) Albertirsa határában 2018. május 12-én. Az állatnak a Pest megyei település környéke az eddig ismert legészakibb előfordulási helye. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Május – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

              Bujdosó mák – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

          Hétpettyes katicabogás – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

           Közönséges gyöngyházlepke – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

            Boglárka – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Megérkeztek az utolsó vándormadarak is

         Nyárias meleg, mit meleg, kánikula volt az elmúlt napokban. Sajnos az esők elkerülték Észak-Nógrádot, pedig nagyon kellene, mert zörgősre száradt az erdő alja, a fű van, ahol már ki is égett az első kaszálás után, az ösvények pedig porzanak.

Felemásra sikerült a két kis madarászkirándulás a hónap elején. Fotózni nem sok mindent sikerült, látni és hallani viszont annál több mindent. A kis mátrai sétám csak azt hozta eredményül, hogy megtaláltam a bíboros kosbort, amit vagy hat éve egy vaddisznótúrásban fotóztam először. A túrásnak már nyoma sincs, de a növény évről évre virít ezen a helyen.

         Bíboros kosbor, már vagy hat éve ugyanott találok egy tövet – Fotó: Zoltán Andrásfalvi-Faragó

             Madárfészek kosbor – Fotó: Zoltán Andrásfalvi-Faragó

           Fehér madársisak – Fotó: Zoltán Andrásfalvi-Faragó

         Nagyvirágú méhfű – Fotó: Zoltán Andrásfalvi-Faragó

Több tő fehér madársisak, egy már virágzó madárfészek kosbor képviselte rajta kívül a mérsékelt égövi talajlakó orchideákat. Volt a néhány tő nagyvirágú méhfű is, nagyon szép, látványos a virágzása. Ami a madárvilágot illeti, egy pár egerészölyv, egy, az erdőszélen végignyilalló örvös galamb, csilpcsalp füzike, seregélyek, mezei poszáták mutatkoztak.

Rossz volt persze a kora délutáni időpont. Idén az első sarlósfecskéket május 6-án reggel láttam Salgótarján felett. Két vagy három példány volt, azért nem tudni pontosan, mert először kettőt láttam, utána meg még egy példányt; lehetséges, hogy visszatért az először látott madarak közül az egyik.

Ugyancsak május 6-án láttam az első tövisszúró gébicseket, de persze ők már régebben itt voltak, csak eddig nem sikerült összefutni velük. A Kökényes-völgyben is tettem egy sétát, ott került elém egy pár. Rajtuk kívül a szokásos fajokat láttam és hallottam.


          Hétpettyes katicabogás a Kökényes-völgyban – Fotó: Zoltán Andrásfalvi-Faragó

Énekelt a fülemüle, az erdei pinty, a feketerigó, a barát poszáta, szólt a kakukk, nevét mondogatta a csilpcsalp füzike és a zöld küllő, flótázott a sárgarigó, kakatolt a fácán, búgott a vadgerle. A nyaktekercs – nem is tudom, mit írjak a hangjára, nekem leginkább vijjogásnak hallatszik, de azt az ölyv szokott… Maradjunk abban, hogy kiabált. Énekes rigó is fújta a nótáját, de az előbbi felsorolásnál már nem akartam szóismétlésbe esni a neve miatt.

Láttam fentiek mellett hollót, szajkót, Bátonyterenye környékéről egészen idáig felkóboroltak a vetési varjak. A patakparti odvas fák tetején és a levegőben sűrűn jártak a seregélyek, volt egy pár füsti fecske, barázda billegető, zöldike, tengelic, széncinege, meg egy házi rozsdafarkú is, utóbbi a völgy bejáratánál.

Május 9-én Garábról jövet Karancsalja és Salgótarján között két helyen is hallottam berki tücsökmadár pirregését. Idén az első alkalom volt, s már évtizedek távlatából mondhatom, hogy mindig ezen a helyen hallani a hangjukat. Látni csak elvétve lehet őket, akkor is bizonytalan, mi került az ember elé.

Erdőrezervátum a mátrai Csörgő-völgyben (MTI)

           Foltos szalamandra (Salamandra salamandra) a Csörgő-völgy erdőrezervátumban Mátraszentimre közelébe – MTI Fotó: Komka Péter

           A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területén lévő védett erdőterületen minden emberi tevékenységet végérvényesen beszüntettek annak érdekében, hogy az erdő természetes folyamatai zavartalanul és hosszú távon érvényre juthassanak, és azok megismerhetővé, tanulmányozhatóvá váljanak – MTI Fotó: Komka Péter

Növelik a veszélyeztetett rákosi vipera élőhelyét Bugacon (MTI)

Határon átnyúló együttműködési programmal növelik a kihalással veszélyeztetett rákosi vipera élőhelyét Bugacon - közölte a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága az MTI-vel.

A közlemény szerint kisméretű kígyófajunk, a rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) a magyar gerinces fauna legveszélyeztetettebb faja, vadon élő állományát alig több mint 500 példány körülire becsülik. Ráadásul ez az alfaj a Kárpát-medencében csak Erdélyben és Magyarországon fordul elő.

Hazánkban mára csak a Hanság és a Kiskunság gyepein, legelőin maradtak fenn. A Kiskunságban Dabas, Táborfalva és Kunpeszér környékén, illetve a Bugac-Bócsa pusztákon vannak még populációi. A rákosi viperának Bugacon két élőhelye maradt, a Nagypusztán és az egykori katonai lőtéren.

A két területet viszont egy csaknem 20 hektáros, zömmel akác és erdei fenyő fajokból álló erdő választja el egymástól. Az apró termetű kígyóknak az erdő áthatolhatatlan akadályt jelent, így a két populáció nem tud keveredni egymással.

A most indult Interreg-IPA Magyarország - Szerbia projektben a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság kapcsolatot teremt a két terület között. Így nem csak újra összeköttetésbe kerülnek a viperapopulációk, hanem megnövelik az élőhelyüket is.

A pályázati program során 13 hektárnyi akácos-fenyves erdőt előbb átminősítenek, majd kitermelik, meghagyva az őshonos fafajokat.

Az így kialakított fás legelőn a fenyőtű avar eltávolítása után fűmag felülvetéssel segítik elő a gyep regenerációját. A rákosi vipera rejtőzködő életmódú állat, mivel a kistermetű, 40-60 centiméter hosszúságú kígyó számos állat kedvelt tápláléka. Vadászik rá a gólya, a gém, a szalakóta, a fácán és a túzok is.

A róka, a borz és a vaddisznó pedig földalatti rejtekéről is kitúrja. Mérge felnőtt emberre gyakorlatilag veszélytelen, marása méhcsípés-szerű.

A faj fokozottan védett, eszmei értéke 1 millió forint. A projekt célja a Pannonrégió két meghatározó állatfaja, a rákosi vipera és a túzok megőrzése a két ország területén.

A túzok Európa ritka és veszélyeztetett madárfaja, amely Szerbiában kizárólag Észak-Bánátban él. A pályázat keretén belül a szerb partnerek a Túzok Legelői Speciális Természeti Rezervátumban 115 hektáros területet kerítenek be vadvédelmi kerítéssel azért, hogy a mintegy 11 példányból álló populáció költő madarainak zavartalan körülményeket biztosítsanak.

A kerítés építése mellett növényi kultúrák vetésével és dúvadirtással teszik kedvezőbbé az életfeltételeket Szerbia utolsó túzokélőhelyén.