ISTENTŐL ÁLDOTT KARÁCSONYT KÍVÁNOK!

 

Öt íjász - Ha gond, hogy mit ajándékozz!

A továbbiakért kattints a linkre:

http://www.diohejkiado.hu/node/1428

Orvvadászat a Tisza-tónál

Két olasz orvvadászt értek tetten a természetvédelmi őrök a Tisza-tónál. A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság eljárást indított lopás bűntett, természetkárosítás bűntett és orvvadászat bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két olasz állampolgár ellen - írja a police.hu.

    A természetvédelmi őrök érték tetten 2016. november 12-én Abádszalók külterületén a Tisza-tavon a két férfit, akiknél a vadászati törvényben meghatározott szám feletti tőkésrécét, azon belül védett (csörgőrécét, barátrécét, kercerécét) és jelenleg vadászati tilalom alá eső nyári ludat találtak.

   A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a vadászokat.

* * *

Az MTI 2016. november 14-ei közleménye az ügyben:

Eljárást indított a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság lopás, természetkárosítás és orvvadászat bűntett gyanúja miatt két olasz állampolgár ellen, akiket szombat délután értek tetten a természetvédelmi őrök Abádszalók külterületén a Tisza-tónál - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjeaz MTI-vel.
 

Pásztorné Kovács Ágnes az MTI kérdésére elmondta: a két férfinél a vadászati törvényben meghatározottnál több tőkésrécét, illetve védett csörgőrécét, barátrécét, kercerécét, továbbá jelenleg vadászati tilalom alá eső nyári ludat találtak. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a vadászokat.
 

Pompola Krisztián, a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őre az MTI-vel azt közölte, a gyanúsítottak több mint kétmillió forint kárt okoztak, ebből mintegy 1 millió 700 ezer forinttal károsították meg a vadászati jogosultat. A fejenként engedélyezett napi 8 tőkésréce helyett összesen 168-at lőttek le, ezzel mintegy 1,5 millió forint kárt okoztak. Ezen felül 10 filézett nyári ludat találtak a csomagjaik között, ez további 200 ezer forint kárt jelent.
 

Hozzátette: a védett récék természetvédelmi értéke 50 ezer forint állatonként, a kilenc védett állat elpusztításával a gyanúsítottak további 450 ezer forint kárt okoztak.
 

Erdei Péter, a vadászati jogosult abádszalóki Hubertus Vadásztársaság elnöke az MTI-nek azt mondta: a két férfi súlyosan visszaélt a bizalmukkal, kártérítési igényüknek polgári peres úton igyekeznek érvényt szerezni.

Az emberek, azok a régiek

Valaha gyümölcsös volt a domboldalban. Régen ültették ide a fákat, az emberek, akik még gyerekkorukban ásóval-kapával a kezükben itt jártak, már mind a föld alá költöztek mostanra. Így van ez a természet rendje szerint, az ember esetében is, a fa esetében is. Leélünk együtt akár több évtizedet is a csemetekor és az elmúlás közé eső időszakban, de utána minden, amit szerves anyagból alkotott a Teremtő, visszatér a földbe.

Az emberek, azok a régiek, sokat dolgoztak a domboldalban, gondozták a fákat nagy hozzáértéssel és szeretettel. Tél végén érett trágyát hordtak a fák tányérjába, – így hívják a tő körül kialakított, kerek foltot, – merthogy a növények is csak tápanyaggal élnek, ha másképp’ veszik is magukhoz, mint az emberek, az állatok, vagy a gombák.

A gyümölcsfákat megmetszették, a levágott ágak helyét méhviaszból készített balzsammal bekenték, permetezték őket, a kérgüket, ha kellett, lekaparták, májusban pedig kaszálták alattuk a füvet. Mire szénává száradt, már lehetett is szedni a cseresznyét. Amint a sarjú fű féllábszárig felnőtt, beérett a meggy, majd egymás után a búzávalérő körte, a fosóka szilva, meg az apró szemű nyári alma.

Azután a nyár derekán túl teremni kezdett a java, leginkább a különféle szilvafajták. Ezek lekvártól pálinkáig, aszalványtól befőttig sok célra megfelelnek. Ekkor kezd érni az apró szemű és erősen szőrös, de kiváló ízű őszibarack is. A kajszi az nem él meg ezen a vidéken.

Szőlő is volt a domboldalban, ha nem is sok, mert azt mind elvitte a filoxéra az ezernyolcszázas évek végén. Azért is telepítettek ide gyümölcsöst az idő tájt, hogy ne maradjon műveletlen a régi, talán már az Árpád-házi nagy királyok ideje óta szőlőt termő terület.

Amint a domboldalban a kevés szőlőt is leszüretelték, érni kezdtek sorra a télálló alma- és körtefajták, hullni a dió, amit időben igyekeztek leverni a fák ágairól, hogy ne a mókusok és a madarak zsákmánya legyen, meg a vad sem szedje fel. Utoljára a birsalma maradt, az akár késő őszig is ott sárgállott a fákon.

Az emberek, azok a régiek, nagy szakértelemmel gondozták a gyümölcsöseiket. Olyan hozzáértéssel, amit iskolában nem lehet elsajátítani, ahhoz az kell, hogy a gyerek – erejéhez mérten persze – az apjával, a nagyapjával dolgozzon együtt, ellesve és -tanulva a minden mesterségbeli fogást, oltástól a permetezésig, szemzéstől a metszésig.

A fának például, ha már elöregedett, visszavágták az ágait, amitől a vénség rendszerint meg is újult, két-három évvel később pedig már gyümölcsöt hozott. Ha egy fa elpusztult, a tőkéjét is kiásták a földből, a gödröt télire nyitva hagyták, hogy a hólé és a csapadék jól beáztassa, kora tavasszal pedig új fa került a helyére. Ha a tavasz száraz volt, megvárták a csemete ültetésével a késő őszi időszakot, – a kertészkedés nem való ám türelmetlen embernek! Az elpusztult fa helyére mindig más faj került, mint ami előtte ott állt. Annak a betegségei is ott maradhatnak a földben és nem jó az alma után almát, a szilva után szilvát tenni.

Az egyik legjobb, legegészségesebb, értékes gyümölcsöt termő fa a dió. Ha úgy félrehull, hogy nem szedi fel a vad, vagy a szajkó elrejt egy-egy szemet a földbe, s elfelejti, hová is rakta, rendszerint kibújik a földből egy új fácska.

Ha kaszálják a területet, akkor rendszerint nem túl hosszú életű a csemete, mert a gazda nem mindig veszi észre, hogy ott van, vagy, ha egyik kaszáláskor látja is, a következő alkalommal már elsuhintja a vékonyka törzset. A kis fa ilyenkor egy-két, vagy akár három évben is újra hajt onnan, ahol elvágták, de azután feladja az életért való küzdelmet. Amelyik mag azonban alkalmas helyen bújt ki a földből, annak megmarad az esélye, hogy felnőjön, termést hozzon.

Az emberek, azok a régiek, akik közül talán már az utolsó is a föld alá költözött azok közül, akik ásóval-kapával a domboldalban jártak valaha, egy idő után azonban magára hagyták a gyümölcsöst. Nem azért, mert így akarták, hanem mert így hozta a nagy betűs Sors…

Apránként, több évtizedig tartó hanyatlás után jött el az idő, amikor már nem volt, aki a domboldalba kijárjon dolgozni. Először elkopott az erő, ami még kézi szerszámmal is képes volt arra, hogy a szerény megélhetést, a betevő falatot napi két alkalomra, s a kemence felfűtéséhez elegendő tüzelőt előteremtse. Az élet kapaszkodik a föld feletti világba, aminek a vége persze mindenképp’ a föld alatt van, de az akarat és az igyekezet a kor haladtával már nem elég.

A domboldal nagyjából abban az ütemben bozótosodott el, ahogyan a környékbeli temetőkben gyarapodtak a sírok. Elveszett a kertészkedéshez való kedv és tudás is, az egykor gondosan művelt gyümölcsösök néhol már erdővé alakultak vissza, ha nem is olyanná, mint amilyen a művelésbe vonás előtt lehetett.

A kaszálatlan helyeken elsőként a vadrózsa-, a galagonya-, a fagyal- és a kökénybokrok, a borókák telepszenek meg. Mindig a madarak bélcsatornáján keresztül érkeznek: valahol jól belakmároznak a bogyókból, elrepülnek akár kilométerekre, ott pedig az ebédjük emésztetlen része visszakerül a természetbe. Az erdőből a cser- és a kocsánytalan tölgy makkok a szajkók torokzacskójában érkeznek. A madár elrejti őket, utána nem jön érte, tavasszal pedig kihajt a makk.

A szelek szárnyán érkezik a mezei juhar, a rezgő nyár, a gyertyán. Aztán ott vannak azok a fajok, amiket az ember telepített be: az amerikai eredetű akác, ami akadálytalanul és ijesztő gyorsasággal terjed, meg a mirigyes bálványfa, amit ugyan kerti dísznek szántak, de hódító lett belőle, ami kiszorítja élőhelyeikről az őshonos fajokat.

Az emberek, azok a régiek, ahogyan sorra fogytak, úgy lett egyre több a felhagyott gyümölcsös. Mire eljött a harmadik évezred is a Krisztus utáni időkezdettől számítva, a domboldal nagy része már bozótos volt. Néhányat közülük akkor még kitartóan kaszáltatott a gazda, néha több-kevesebb gyümölcsöt is leszedett, de új csemetét már nem ültetett, legfeljebb néhány szerencsés barackmag, vagy egy-két dió hajtott ki tavasszal.

A bozót elleni szélmalomharcba apránként beleuntak az utolsó gyümölcskertészek is. Akik már nem is a régiek közül valók voltak.

A dió azonban nem csak értékes gyümölcsöt termő fa, hanem szívós is! Sokáig él, dacol viharral és villámlással, vízzel és aszállyal. Illóolajokban gazdag a levele, a szarvasok nem rágják le, meg olyan hatóanyagai vannak, hogy alig marad aljnövényzet a fa koronája alatt. Ami esetleg mégis, azt könnyen kiturkálja és -tapossa a hulló dióra járó vaddisznó.

A domboldalnyi, felhagyott gyümölcsösből a mai napig kiemelkedik még néhány vén diófa. Koronájuk a környező bozót fölött szinte őrt állt, csak néhány fiatal cserfa kelt velük versenyre, ahol már túlnőtte a kökényes-vadrózsás, galagonyás-szedres sűrűséget.

A gazdátlanság következményei persze megmutatkoznak nem csak a külsőségekben, hanem a lélek dolgait illetően is. Ahogyan terjed ugyanis a bozót, úgy fogy a – tisztesség. Az emberek, azok a régiek, sorra a föld alá költöztek, az utódok szemében pedig már nem érték az élelmet és tüzelőt termő földdarab. A természet ugyan jól elrendezné ezt is a maga törvényei szerint, viszont itt más gond van. Odalett a munka tisztelete és a becsület, ezek pedig aláássák az emberség alapját.

Ma a vénséges diófák alatt, az elbozótosodott gyümölcsösben csak elvétve jár valaki, nincs oka, hogy bárki odamenjen. A területen nem vadásznak, aki mégis ide vetődik, nem biztos, hogy tiszta szándékkal jön...

A fák közül, amikor jó ára volt a diórönknek, néhányat a könnyen megközelíthető helyeken kivágtak és elloptak. Máskor, talán a mai napig, rapsic állít hurkot a vad váltóin, egyébként engedéllyel rendelkező, puskás orvvadászt is erre a helyre hoz a szenvedély, még inkább a kapzsiság. Megesik gyakran az is, hogy egy-egy csomagtartónyi, vagy utánfutó szemetet, építési törmeléket borít le valaki a még járható út szélére. Időnként tisztátalan szándékú portyázók járják végig a néhai kerteket, hogy valami ellopnivaló, lehetőleg fém, nem maradt-e a régiek után.

Azért akadt olyan is az emberek között, aki az érdeklődés hoz ide: valaki ősztől tavaszig eteti itt a madarakat, de nem ingyen kapják a napraforgót a szárnyasok: az a cél, hogy fotó készüljön róluk, csak úgy, az alkotó és mindazok örömére, akik látják. Nézd meg néha az Interneten! Itt találod őket: www.diohejkiado.hu.

Rákóczi-emlékfák települései találkoztak (MTI)

A Rákóczi-emlékfák településeinek első országos találkozóját rendeték meg október 15-én Romhányban: a Nógrád megyei településen, ahol a Rákóczi-szabadságharc utolsó jelentősebb hadművelete zajlott, ezzel is emléket akarnak állítani a fejedelemnek - tájékoztatta a falu polgármestere az MTI-t.

    A híres romhányi törökmogyoró, Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai című sorozatának Nógrádot bemutató kötetéből. A kötet 1911-ben jelent meg.

         A törökmogyoró napjainkban - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Vezér Attila (Fidesz-KDNP) elmondta: az ország minden pontjáról tizennégy olyan település képviselőit hívták meg, amelyen Rákóczi-emlékfa áll, a falu belterületén kialakítandó emlékparkban így tizenöt fát ültetnek, minden település azt a fafajtát, amely náluk II. Rákóczi Ferenchez köthető.

Romhány törökmogyorófát ültetett a fasorba, mert a néphagyomány úgy tartja, hogy a fejedelem a Kastélyka-dombon álló fa alatt pihent meg, a fák mellett pedig táblák jelzik majd, hogy melyik település ültette - tette hozzá a polgármester.

A Rákóczi-emlékfák országos találkozóját a sárospataki születésű romhányi tanár, Hajdú István ötlete alapján szervezték meg, ő térképezte fel az emlékfával bíró településeket, így Romhányon kívül Bácsborsód, Balatonakarattya, Becsvölgye, Dabas, Károlyfalva, Kőtelek, Mikepércs, Nagykőrös, Ordas, Parádfürdő, Sajósenye, Süttő, Tiszazug és Zilic képviseltette magát az ünnepségen.

Romhányban 1710. január 22-én a Vérhegy domb és a Lókos-patak közötti területen zajlott le az a csata, amely után a kurucok és a császáriak is győztesnek nyilvánították magukat. A császáriak ugyan 12 ezer embert tudtak volna mozgósítani, de csak kétezer lovast küldtek Romhányba. Velük állt szemben Rákóczi 12 ezer fős, de szervezetlen serege. A császári csapatok az első támadások után egyre nehezebb helyzetbe kerültek, azonban a kurucok között elterjedt a hír, hogy az ellenfél serege végképp összeomlott, és a katonák eldobálták fegyvereiket. Az újabb osztrák lovasroham után Rákóczi a visszavonulás mellett döntött.

A településen a csata emlékére II. Rákóczi Ferenc nevét viseli az általános iskola, a Vérhegyen állított kőkereszt és az 1932-ben avatott Turul-emlékmű. A falu zöld-kék-ezüst községzászlójában a zöld a reményt, a kék a küzdést, az ezüst pedig a Lókos-patak csíkját jelképezi.

A romhányi csatára az évfordulón évről évre ünnepségsorozattal emlékeznek januárban, ekkor tartják az önkormányzat díjátadó ünnepi ülését, továbbá műveltségi vetélkedőt, emlékfutást és Rákóczi-emléktúrát is szerveznek.

Fokgazdálkodással növelik a tiszai halállományt (MTI)

Idén indult a fokgazdálkodás a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rákóczifalva határában, amelynek köszönhetően hosszú távon jelentősen gyarapodhat a tiszai halállomány. Az eddigi eredmények biztatóak, a szaporulat többségét pontyok és ezüstkárászok alkotják.

Előbbiek szelektálás után a Tiszában találnak új otthonra, a tájidegen kárászokat pedig elszállítják vagy megsemmisítik. A fokgazdálkodás lényege, hogy tavaszi áradás alkalmával a folyó vizét átengedik az árterületekre, amivel ívóhelyet biztosítanak a halaknak, így horgászati lehetőséget, a szárazabb időszakra öntözővizet is nyernek.

Az ár levonulása után a víz az ártérben tartható, de vissza is vezethető a folyóba és a területen legeltetés folyhat. A 2009-es árvízvédelmi beruházás után mintegy 500 hektárral nőtt a Tisza hullámtere, és a töltés építéséhez felhasznált agyag gödreiben felgyűlt a víz. Ezen a mintegy 50 hektáros területen alakult ki a Bivalytavi öblözet.

Szöllősi Béla, a Horgászegyesületek a Tiszáért társulás elnöke az MTI-nek elmondta: a természetes vízi halgazdálkodás indítására 2013-ban megállapodást kötött a Debreceni Egyetem, a Hortobágyi Nemzeti Park, a rákóczifalvai önkormányzat, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) és az akkor halászati jogot gyakorló Halász Kft. A Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetségnek, amely az év elejétől a Tisza alhaszonbérlője, évente 30-35 millió forint értékben kell halat telepítenie a Tiszába a halgazdálkodási törvény szerint. Fokgazdálkodás bevezetésével ennek többszörösét, akár 50-100 millió forint értékű ivadék is előállítható - vetítette előre.

A társulás elnöke elmondta: a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének kötelezettsége az árterületeken maradt halak visszajuttatása a mederbe. Tavasszal, az áprilisi ívást követő ötödik-hatodik héten lenne célszerű visszaengedni a halakat a Tiszába. Idén, a környezetvédelmi szempontokat, illetve azt figyelembe véve, hogy Rákóczifalván sok védett madárfaj él, szeptember elejéig vártak ezzel a munkával.

A tápláléklánc-vizsgálat alapján ősz elejére azonban már olyan mértékben kiürült a víz, hogy a halaknak nem maradt táplálék. A jövőben már nem szabad ilyen későig várni - hangsúlyozta. Hozzátette: körülbelül egy mázsa kárászt becsültek fel a szövetség munkatársai a napokban.

A pontyok mennyiségéről még nem tudott pontos adatot mondani, mivel azok csak később kerülnek sorra. Szöllősi Béla hozzátette, a pontyok immár harmadik éve nem tudtak ívni a mederben. Az áradás idején árterekre kijutott pontyok viszont sikeresen szaporodtak.

A tapasztalatok szerint a természetes vizekben, árterületeken született ivadékok életképesebbek, mint a mesterséges körülmények között élők utódai. A négy-öt centiméteres öthetes pontyokat már bele lehet engedni a mederbe.

Érintetlen vadonok: csökken a területük (MTI)

A világ érintetlen tájainak egy tizede tűnt el két évtized alatt egy új kutatás szerint - tudósított a BBC News. A World Conservation Society (WCS) nemzetközi környezetvédelmi szervezet térképei "ijesztő veszteségekről" árulkodnak, elsősorban Dél-Amerikában és Afrikában.

A Föld szárazföldi felszínének nagyjából 20 százalékát tartják érintetlen vadonként számon. Olyan területeket értenek alatta, amelyeken se nagy lakóépületek, se ipari létesítmények nincsenek. A területek nagy része Észak-Amerikában, Észak-Ázsiában, Észak-Afrikában és Ausztráliában található. Bennszülött törzseknek, valamint veszélyeztetett növényeknek és állatoknak ad otthont a legtöbbjük - írták a tudósok a Current Biology című tudományos lapban megjelent tanulmányban.

A vadon védelmét "teljesen figyelmen kívül hagyja a környezetvédelmi politika" - mondta James Watson, a Queenslandi Egyetem tudósa, aki szerint mindössze egy-két évtized maradt, amíg a folyamat még visszafordítható. A kutatók eredményeiket a Föld vadonjainak jelenlegi és az 1990-es években készített térképének összevetésére alapozták.

Az összehasonlításból az derült ki, hogy idő közben mintegy 3,3 millió négyzetkilométer tűnt el, a vadon majdnem 10 százaléka. "Európa már jóval a kilencvenes évek előtt elveszítette érintetlen vadonjai legnagyobb részét. A veszteség fő oka a földterület fenntarthatatlan művelése" - fűzte hozzá a BBC kérdésére Toos van Noordwijk, az európai Earthwatch Institute tudományos igazgatója.

Szarvasbikát lőtt ki orvul a volt rendőrt (MTI)

Nagyobb kárt okozó lopás és orvvadászat bűntette miatt indított eljárást egy volt rendőr és társa ellen a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség a napokban, mert a gyanú szerint engedély nélkül kilőttek és eltulajdonítottak egy nagy értékű szarvasbikát - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség az MTI-t.

A Horváth Szilárd főügyész által jegyzett közlemény szerint a bűncselekmény elkövetésekor még a rendőrség állományába tartozó, de időközben leszerelt férfinak és társának volt fegyverviselési engedélye és vadászjegye.

Szeptember 6-án azonban számukra idegen vadászterületen, Buzsák térségében, jogosulatlanul ejtették el a kétmillió forint értékű, hetes agancsos gím szarvasbikát. A kilőtt vadat a rendőr gépjárművével az ő lakóhelyére szállították, ott az állat fejét a trófeával együtt levágták, a tetemet továbbszállították, tettükre Szőlősgyörök külterületén, egy közúti ellenőrzés során derült fény.

A főügyészség megjegyezte, hogy a vad szállítására szolgáló járművet lefoglalták, a gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.

Ősmagyar szófejtő – Drakula

Vlad Tepes (Cepes) vajda, ki Segesváron született 1431. november 8-án, felcseperedvén és családjának kiirtása után Havasalföld uralkodója lett. Hírhedtté vált kegyetlenségéről, kedvenc kivégzési módjáról, a karóba húzásról. Mintául szolgált a Drakula regényeknek és filmeknek. Újabban brit tudományos-ismeretterjesztő műsorok – horribile dictu – mint Erdély királyát emlegetik, a történelmet meghamisítva. A rosszhírű vajda nevére is több magyarázat született, alább olvasható a legvalószínűbb.

Történt pedig az Úrnap 1431. évében, hogy egy havasalföldi oláh uraság, Vlad nevű az ortodox kereszténységben, kinek a családja Havasalföldön uralkodott, – már amikor az ellenlábasokat épp’ sikerült karóba húzatni, – sarokházat vásárolt Segesváron. Merthogy nem csak a hegyek, hanem a hegyeken inneni, erdélyi életmód, kultúra és gazdaság is toronymagasabban állott az ő hazája fölött már az idő tájt is. A közbiztonság meg kiváltképp’ jobb volt a Déli-Kárpátokon innen.

Ennek az oláh vajdának a felesége, bizonyos Cnejna moldáviai hercegnő épp’ áldott állapotban volt, amikor  Segesvárra költöztek. Látta is a kíváncsi szomszédság, jobbára szász városi polgárok, hogy az oláhok megszaporodnak majd. (Azt persze még nem sejthették, hogy pár évszázaddal később mennyire.)

Eltelt így egy pár hét, s egyszer csak, amikor már nagyjából eljött a szülés ideje, egy utcabeli kalmár, bizonyos Herrmann úr, megállította az utcán, épp’ a háza előtt az öreg Vladot.

– Adjon Isten, oláh szomszéd! – köszöntötte illendően.

– Kegyelmednek is – adta vissza a szót gyanakodva és eléggé foghegyről az öreg Vlad. A szász városi polgárság nem szívesen állt szóba idegenekkel, még a magyar nagyurakkal sem, nemhogy  a betelepülő oláhokkal, a kölcsönkenyér pedig visszajárt.

– Láttam ám, amikor költöztek, hogy áldott állapotban volt az asszonyka!

– Úgy a’ – bólintott az oláh. – Már meg is szült!

– Mikor?

– E hó nyolcadikán!

– S mi lett?

– Fiúcska!

– Isten éltesse! – vágta rá a kalmár, ahogyan a székelyektől tanulta, még a tökfedőjét is megemelte a köszöntésre.

Az öreg Vlad erre bólogatott egy kicsit, és már ment volna, de Herrmann úr nem engedte el csak úgy.

– Aztán hogy hívják a fiúcskát?

– Vlad lészen ő is a keresztségben, mint én magam. Amint találunk valahol oláh papot – válaszolta kelletlenül. Nem állt szokásban az idő tájt elárulni a gyerek nevét, amíg meg nem keresztelték, valami babonaság okán.

– No, akkor már csak egy valamit mondanék – húzta a szót Herrmann úr.

– Mit?

– Gratulálok!

Azzal Herrmann úr biccentett egy aprót és ment a dolga után. Az öreg Vlad nem válaszolt erre, nem is köszönt, de furcsán nézett utána, még a fejét is megcsóválta. Nem jól értette a németes beszédet, a nyugati szokások meg kiváltképp’ idegenek voltak neki.

                Drakula szülőháza Segesváron

Amint felment az emeletre, a felesége a gyermekágy mellett üldögélve fogadta.

– Mit beszélt a szomszéddal, édes uram? – kérdezte rögtön, merthogy leskelődött az utcai ablakon.

– A gyerekről érdeklődött – vont vállat a férje.

– Mit mondott kend neki?

– Csakis az igazat. Megszületett, s Vlad leszen a neve, ha oláh pap is kerül a keresztelőhöz.

– Mást nem mondott?

– Dehogynem… Valami olyat, hogy drakulál…

– Mit csinál?

– Drakulál...

Pár héttel később, a római kereszténység szerinti karácsony táján a fiatalasszony, – mégiscsak nőszemély volt ugye, nem lehetett meg pletykálkodás nélkül –, összeismerkedett a környékbeli fehérnépekkel. Nekik is elmondta, hogy a szomszéd a gyerekére valami olyat mondott, hogy „drakulál”.

Megmozgatta ezzel a polgár asszonyságok és a cselédleányok fantáziáját, a kisgyereket csak Drakulálnak hívták eztán, a babonaság okán is, hogy ne tudja akárki az igazi nevét. Később, az évek során, a név végéről elkopott egy l-betű, s Drakula lett a gyermek, jobbára így hívták ezután a kegyetlenségéről hírhedt történelmi személyiséget élete végéig, meg mind a mai napig.

Csak éppen a név eredetéhez kerítettek az idők során valami mondvacsinált magyarázatokat sárkányról, ördögről, miegymásról.

Kötelező lehet a vadászkamarai tagság (MTI)

Benyújtották az Országgyűlésnek az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló törvénymódosító javaslatot, amely kötelező vadászkamarai tagságot írna elő 2017. január elsejétől a hivatásos- és a sportvadászok számára - írja 2016. augusztus 29-én az MTI.

Az indoklás szerint a törvénymódosítás ebben a kérdésben igazodik a magyarországi állandó lakóhellyel rendelkező 18. életévet betöltött személyek részére a kamara által kiállított vadászjeggyel kapcsolatos szabályozáshoz.

A tervezet szerint a vadászati tevékenység minden fegyvert fogó, vagy bármely más megengedett eszközzel és módon vadászati tevékenységet végző személytől magas szintű szakmai és gyakorlati ismereteket követel, ezért vadászati tevékenységet csak olyan személy végezhet, aki a jogszabályok áltál előírt és a kamara által lebonyolított elméleti és gyakorlati képzést eredményesen elvégezte. Mivel a vadászati tevékenység más fontos jogszabályokban is egységes foglalkozásként jelenik meg (Btk., Ptk.) és a kamarai feladatok egyformán fennállnak a hivatásos vadászok és a sportvadászok esetében is, a jelenlegi megkülönböztetés a hivatásos és a sportvadászok között nem indokolt.

A módosítás másik célja a közelmúltban elfogadott vadászati törvény rendelkezéseivel való összehangolás: mivel 2017. március elsejétől bővül a vadászkamara feladatköre a vadászati engedély kiadásával, a módosítás rögzíti, hogy a vadászjegy és a vadászati engedély kiállításáért miniszteri rendeletben megállapított díj teljes összege a vadászkamarát illeti meg.

A javaslatot Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nyújtotta be.