Dupla öröm – Május 2.

Elnyílt a kökény – alig pár szirom lengedezik még a gallyakon, a többit elvitte az idő, a szél, meg az eső. Nem hosszú időt szabott a természet a tavaszi menyasszonyi ruhának, de a madárcseresznye és a vadkörtefák pótolnak valamit az erdőszél hirtelen eltűnt fehérségéből.

A madárdal hangos ilyenkor, hiszen megkezdődött a java szaporodási időszak. Az egész évben itt élő jó énekesek – a feketerigó, az erdei pinty, a tengelic, a zöldike – mellé megérkeztek olyan kiválóságok, mint az énekes rigó, a barát poszáta, a csicsörke. Aztán a szerényebb dallamkinccsel rendelkező, de a szívnek olyan kedves szavú kakukk is szól reggel-este… Ő már két hete „itthon” van, ha tud egyáltalán olyan emberi huncutságokról, mint az itthon és az otthon. Azután az erdőszélen, valahol a fakadó lombok sűrűjében megszólal egy csendes hang:
– Pru-pru-pruu – mondja egy vadgerle. Megjöttek hát ők is!
Pár napot késtek talán, de nem sokat, meg az a lényeg, hogy itt vannak, hallani a hangjukat, pedig a Karancs lábánál nincs sok belőlük.

Keresem a gerléket, hátha valami kiszáradt ágon ül, amikor egyszercsak hátranézek… Barna kabátos, világos mellű madár röppen el mögöttem, s tűnik el egy virágzó vadkörte, meg egy nagyra nőtt, zöldlombos galagonya között. Egy tövisszúró gébics! Idén még nem láttam őket sem, dupla hát az örömöm!

Magamban számolgatva ballagok a séta után hazafelé. Itthon van már minden környékbeli vándor, csak gyurgyalagot és sárgarigót nem láttam-hallottam eddig. Egyedül az a szívszorító. hogy molnár és füsti fecskét olyan keveset látni...