Repceföldi értékek - Május 1.


Virágzik a repce. Páratlan látványt nyújtanak a sárga színű táblák, a völgyek aljától a dombhátakig felfutó csíkok, különösen most, hogy már üde zöld körülöttük erdő-mező. Csak a nádas tartja még magát az őszi-téli időszak utolsó üzeneteként: a magasra nőtt, barnálló szálakat még nem takarta el a sarjadó új nád. Pár hét múlva persze ez is megtörténik, hiszen víz bőven van, ennyi hó és tavaszi csapadék már hosszú-hosszú évek óta nem fordult elő a Kárpát-medencében.

Ecseg határában, a repcetábla közepén jókora belvizes folt nyújtózkodik. Felette fekete-fehér madár repül, majd jajongását hozza a szél – egy bíbic! Párás a levegő, rövidesen már nem is látom, de ez idő tájt már teljes, sőt, egy ideje már kotlott fészekalja is lehet a földön. Ilyen sem volt már hosszú évek óta, hogy az ember ezt a vizes élőhelyekhez kötődő madarat mezőgazdasági területen, dombháton lássa költési időben!
Egy kis hallgatódzás aztán más eredményt is hoz: unkák fújják monoton strófáikat a belvizes részen. A szaporodási időszakon már túl is vagyunkt, tehát alighanem az ő szaporulatuk is e méretét tekintve a pocsolya és a tó között elhelyezkedő állóvízben élhet.

A repcén közben döngenek a méhek, pár lepke röppen, majd egy fácánkakas menekül az út széléről a sűrűbe. Dürgés ideje van, a madár feje vérpiros. Mezei verebek kis csapata csiripel egy kökénybokron, zöldike zsíroz, tengelicek hangja hallható, majd csicsörke csilingelő éneke.
A látottak után pedig elgondolkodik az ember azon, hogy, ha ennyi mindent lát egy szántóföld közepén, akkor a természetes élőhelyeken vajon mi lehet ez idő tájt?