Megérkeztek az utolsó vándormadarak is

         Nyárias meleg, mit meleg, kánikula volt az elmúlt napokban. Sajnos az esők elkerülték Észak-Nógrádot, pedig nagyon kellene, mert zörgősre száradt az erdő alja, a fű van, ahol már ki is égett az első kaszálás után, az ösvények pedig porzanak.

Felemásra sikerült a két kis madarászkirándulás a hónap elején. Fotózni nem sok mindent sikerült, látni és hallani viszont annál több mindent. A kis mátrai sétám csak azt hozta eredményül, hogy megtaláltam a bíboros kosbort, amit vagy hat éve egy vaddisznótúrásban fotóztam először. A túrásnak már nyoma sincs, de a növény évről évre virít ezen a helyen.

         Bíboros kosbor, már vagy hat éve ugyanott találok egy tövet – Fotó: Zoltán Andrásfalvi-Faragó

             Madárfészek kosbor – Fotó: Zoltán Andrásfalvi-Faragó

           Fehér madársisak – Fotó: Zoltán Andrásfalvi-Faragó

         Nagyvirágú méhfű – Fotó: Zoltán Andrásfalvi-Faragó

Több tő fehér madársisak, egy már virágzó madárfészek kosbor képviselte rajta kívül a mérsékelt égövi talajlakó orchideákat. Volt a néhány tő nagyvirágú méhfű is, nagyon szép, látványos a virágzása. Ami a madárvilágot illeti, egy pár egerészölyv, egy, az erdőszélen végignyilalló örvös galamb, csilpcsalp füzike, seregélyek, mezei poszáták mutatkoztak.

Rossz volt persze a kora délutáni időpont. Idén az első sarlósfecskéket május 6-án reggel láttam Salgótarján felett. Két vagy három példány volt, azért nem tudni pontosan, mert először kettőt láttam, utána meg még egy példányt; lehetséges, hogy visszatért az először látott madarak közül az egyik.

Ugyancsak május 6-án láttam az első tövisszúró gébicseket, de persze ők már régebben itt voltak, csak eddig nem sikerült összefutni velük. A Kökényes-völgyben is tettem egy sétát, ott került elém egy pár. Rajtuk kívül a szokásos fajokat láttam és hallottam.


          Hétpettyes katicabogás a Kökényes-völgyban – Fotó: Zoltán Andrásfalvi-Faragó

Énekelt a fülemüle, az erdei pinty, a feketerigó, a barát poszáta, szólt a kakukk, nevét mondogatta a csilpcsalp füzike és a zöld küllő, flótázott a sárgarigó, kakatolt a fácán, búgott a vadgerle. A nyaktekercs – nem is tudom, mit írjak a hangjára, nekem leginkább vijjogásnak hallatszik, de azt az ölyv szokott… Maradjunk abban, hogy kiabált. Énekes rigó is fújta a nótáját, de az előbbi felsorolásnál már nem akartam szóismétlésbe esni a neve miatt.

Láttam fentiek mellett hollót, szajkót, Bátonyterenye környékéről egészen idáig felkóboroltak a vetési varjak. A patakparti odvas fák tetején és a levegőben sűrűn jártak a seregélyek, volt egy pár füsti fecske, barázda billegető, zöldike, tengelic, széncinege, meg egy házi rozsdafarkú is, utóbbi a völgy bejáratánál.

Május 9-én Garábról jövet Karancsalja és Salgótarján között két helyen is hallottam berki tücsökmadár pirregését. Idén az első alkalom volt, s már évtizedek távlatából mondhatom, hogy mindig ezen a helyen hallani a hangjukat. Látni csak elvétve lehet őket, akkor is bizonytalan, mi került az ember elé.