Séta a vízeséshez, három vármegye határán

Sikerült eljutni a napokban a Herencsvölgytől északra fekvő Polyána-hegyvonulat egyik nevezetességéhez, a Bisztra-vízeséshez. Az internet szerint 23 méter magas – nekem kevesebbnek tűnt – természeti csoda hóolvadás után mutatja a legtöbbet, ráadásul lombfakadás előtt jobban szemügyre is vehető.


          Szerény személyem a Bisztra-vízesésnél. Köszönet a képért Faragóné Nyerges Zitának

Későn jött idén a tavasz, elhúzódott a tél, azután áprilisban szó szerint berobbant a nyár: pár nap alatt kivirágzott, majd szinte egyik éjszakáról a másikra el is hervadt a kökény, a szilva, a cseresznye.

A történelmi Nógrád, Gömör és Zólyom határvidékére még később érkezett a tavasz, az április közepe olyan volt ezen a Salgótarjántól északra legfeljebb hetven kilométerre eső hegyvidéken, mint átlagos időjárás esetén Dél-Nógrádban a március eleje. Úgyhogy a látogatás ezen a vidéken felért egy kisebb, mondjuk úgy egy hónapos időutazással.

        Kopasz volt még az erdő, a bükkös alján a lombfakadás előtt virágzó növények nyíltak. A képen odvas keltikék, közöttük egy pár fehér példány is akadt – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Látkán, amit a nógrádi ember régebbről Látky néven ismerhet és leginkább arról, hogy környékén működnek a szocializmus idején a legkönnyebben elérhető sípályák, áprilisban még nagy hófoltok fehérlettek a patakok völgyeiben, meg az itt már őshonos fenyvesek örökké árnyékos alján.

           Galambvirág nyílik a bükkös alján, a Bisztra-patak mellett – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Érdekes egyébként, hogy a nem túl nagy múltú, az 1700-as évek elején alapított Látka az internet szerint Zólyom vármegyéhez tartozott, a huszadik század elején rajzolt, a történelmi Nógrádot ábrázoló térkép azonban 1920-ban kettéosztott szűkebb pátriánk községeként jelöli. Az lehet a dolog nyitja, hogy a településből volt itt is, ott is.


       Zólyom vármegye 1911-es térképe is a határ nógrádi oldalán mutatja Látkát

A hegyi tanyák, amelyek meseszépen megmaradtak a mai napig nem csak Látka, hanem Herencsvölgy és Gyetva környékén is, apránként települtek a művelés valamilyen formájára alkalmas hegytetőkre és -oldalakba, a korabeli vármegyék mindkét, vagy akár -három oldalán.

          Legelő a gyönyörű herencsvölgyi tanyavilágban, kecskével és juhokkal – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

A tanyák köré a zömmel szlovák gazdák aztán gyümölcsösöket telepítettek, konyhakerteket alakítottak ki, juhokat, kecskéket, marhákat, lovakat tartottak a kiváló legelőkön. Emellett hosszú, keskeny csíkokban szántóföldeket is kihasítottak a kiirtott erdők helyén, általában a lejtőkre merőlegesen, hogy a csapadék ne vigye le a soványka termőtalajt. (Apró érdekesség, hogy hasonló lehetett egykor Salgótarján és Bárna között a Szilváskő és környéke is, persze jóval kevesebb hegyi tanyával.)

     A helyi szlovák népviseleteket, szokásokat és gazdálkodást bemutató információs tábla út közben – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Az állattenyésztés és a földművelés mellett a megélhetés fontos részét képezte ezen a tájon az erdő, amint köztudott, bölcsőtől a koporsóig a fa végigkíséri az ember egész életét, régen meg még inkább így volt.


      

Nagy részt bükkösök állnak ezen a vidéken, Losonctól északra úgy húsz kilométerre már megjelennek a szürke szálfák között az első örökzöldek, a szintén hatalmasra, akár negyven méteresre is megnövő jegenyefenyők. Alig valamivel nagyobb tengerszint feletti magasságban már az erdei-, a luc- és a vörösfenyő is megél.

Írtam már: későn jött a tavasz, a néhai Zólyom vármegye délkeleti csücskében fekvő Herencsvölgy tanyavilágában olyan volt az április közepe, mint Dél-Nógrádban a március eleje.


          A Bisztra-vízesés talán áprilisban a legszebb – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Ez azonban a legalkalmasabb időszak arra, hogy az ember felkeresse a Polyána-hegyvonulat peremén fakadó Bisztra-vízesést. A hóolvadás után több víz zúdul le rajta, sokkal látványosabb is, ráadásul lombfakadás előtt még többet látni belőle. Ilyenkor virágzik jó pár olyan lágyszárú növény is, ami itthon a védett ritkaságok közé tartozik, ebben az ezer méter körüli tengerszint feletti magasságban azonban közönségesnek számít.


       A fehér acsalapu sárgás színű virága – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Pár napja az utak szélét szinte benőtte a fehér acsalapu sárgás színű virága. Ezt a növényt a nyári kirándulásokról onnan ismerhetik a legtöbben, hogy addigra esernyőnyi méretűre nőnek a levelei és szó szerint beborítanak minden patakpartot.

A Polyána-hegyvonulat egyébként fokozottan védett természeti terület, ezt címeres feliratok is jelzik az ösvények mellett.


       Tüzet rakni tilos, konzervet enni tilos, a borosüveg alját letörni tilos, meg más böcsességeket mutató tábla a rezervátumban, a vízesés közelében – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

A parkolóból a vízeséshez, ami csak a rezervátum széle, erdészeti út és jól járható, úgy két kilométer hosszú ösvény vezet. Több információs tábla is segíti mellette az eligazodást. A szlovák nyelvű magyarázatokat, lévén az ide érkező látogatók legtöbbje a hazaiak után magyar, a jobb eligazodás kedvéért le is fordították. Angolra.


       A rezervátumban a kidőlt lucfenyőt nem távolították el a túraútról, csak lépcsőt vágtak bele – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Maga a vízesés több mint húsz méter magas, mellette vaslétrákon fel is lehet jutni a szikla tetejére. Egy kis rászánással még a jobbára síkföldi viszonyokhoz szokott magyar ember is nehézség nélkül megmássza.


  A vízesés alulnézetben – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Érdemes megmászni a létrákat is, mert fentről ellátni a Herencsvölgy felé eső hegyekre, meg a növényzet is érdekes. Sajnos éppen eléggé borult, felhős idő volt.


      A Bisztra-patak innen ugrik le a sziklán – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Egymás mellett álltak a luc- és a jegenyefenyők, a napokban még javában virított fenn a farkasboroszlán, ez a lombfakadás előtt nyíló cserjeféle, ami a Mátrában már el is virágzott. Egyébként elég ritka, védett növény. Illata azonban nem volt, pedig az is jellegzetes: érdekes élményem volt egyszer, régen, amikor a februárban a még havas erdőn előbb éreztem meg, minthogy megláttam volna. Engem némileg az orgonáéra emlékeztet az illata.


      Virágzik a farkasboroszlán a vízesés felett – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

A hétvégi időpont miatt a vízesés körül rengeteg volt a turista, ami persze öröm és sokkal kellemesebb is, mint a négy fal között tölteni az időt. Viszont a patak csobogása és a forgalom miatt csak néhány madár mutatta meg magát, énekelt az erdei pinty, a fenyves és széncinegék, sárgafejű királykák mutatták meg magukat, egyszer pedig egy igazi ritkaság, vízirigó is elröppent a Bisztra-patak felett. Sajnos nem állt meg egy fénykép kedvéért…

       További érdekesség, hogy a herencsvölgyi tanyavilágban láttam három fenyőrigót. Ebben a tengerszint feletti magasságban egészen biztos, hogy fészkel is.


       Oldalról nézve szivárványt is kirajzolt a sziklán elporladó víz, le is fényképeztem, de akkor meg a vízesést nem lehetett látni – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán